1991. július 4-én (a függetlenség napján) láttam meg a napvilágot Szentesen, egy kórházban (jobb híján :) ) Itt éltem és tanultam egészen 11 éves koromig. Életutam a jelenlegi lakhelyemen folytatódott: Szegeden. A tanulmányaimat is itt folytattam (bár a 9. osztályban iskolát váltottam, a Déri Miksából átmentem a Vasváriba közgazdaságtant tanulni, itt is érettségiztem).
Az első verseimet az aktuális nagy szerelmeimnek írtam, mondhatni a múzsáknak, ezeket publikálni nem tudom, hisz régen volt már, no meg a versek a lányoknál maradtak ;)
Aktívan 2009 telétől kezdtem el foglalkozni a versírással, miután megírtam a Téli éjszakán hazafelé sétálva című versemet, melyet megmutattam a volt osztályfőnökömnek (aki egyben a magyartanárom is volt), s az Ő dicséretének és biztatásának, valamint Jano barátom útmutatásának köszönhetően fejest ugrottam a versek hömpölygő árjába.
Manapság a versírás számomra egy kemény drog, amiről leállni nem tudok, valószínűleg életem végéig függő maradok!
2010 tavaszán tagja lettem a Dél-alföldi Művészeti Körnek (DéeMKá), jelenleg az egyesület tagjainak szárnyai alatt bontogatom a sajátjaimat!
A kedvenc témám - amelyben alkotok is - az ember mentális apokalipszise, az őrület, korunk sivár valósága, és az egészség felbecsülhetetlen értéke, melyet a mai ember nem lát, de az érzelmi hangvételű verseket sem vetem meg természetesen.
Szeretem feszegetni a saját korlátaim és a borzalmak határait súrolni.
A verseimet az önkifejezésem céljából írtam, melyek megértő és empatikus olvasókért kiáltanak...
Van két rövid novellám és egy tudósításom. Továbbá félkész állapotban van egy könyvem, egy másik könyv meg még a fejemben csücsül :)
Köszönöm a megtisztelést!
Lucz Ákos művei:
Délután
Elnyúlik rajtam a délután az ablaküvegen át,
Megperzselt a lábujjamtól a homlokomig,
Mozdulatlanul állnak a fogaskerekek az időben,
Füstöt fújok lassan a világra, gondolkozok, merengek.
Nem tudom mennyit szolgáltam le abból,
Mit nekem kovácsoltak történetté az istenek,
Nem érdekel milyen: nagyvagy kicsi kövekkel
Szegélyezett. Csak perzselődök, mint egy darab papír.
Terepasztallá válik bőröm, elkorhadok lassan,
Mert születtem, hogy magamat magamra hagyjam.
Változó-kor
Nagyot koppanó kiáltás volt könnyem,
Lelkem kopár és sivár talaján - feküdtem.
Magam fölé néztem, tested reszketett,
Pilláidból pillangóid szórták belém lelkedet.
Néhány kósza lépés a semmiből a fény felé,
S már úton voltunk közösen, százfelé.
Az álmok vágyai, s vágyak álmai fogadtak,
Még őrzöm ezeket, bár új érzések fogannak.
De kialudhat-e lelkem tüze? - Elmélázok,
Már megint csak azon a kopár földön járok.
Holnap talán más fölé fogsz Kedvesem görnyedni,
És tán én is mással fogom könnyeim itatni.
Koravén korok tehetetlen kattogása,
Fiatal lénynek újkor, - habár jókor - vágya.
Lehettem volna katona
Lehettem volna Katona,
Ügyvéd és politikus.
Én mégis "költő" lettem,
nem tudni mi végre...
Veled lenni!
Erre vágyom!
Lábunk alatt friss fűként
nőhetne az idő mit elvetnék,
szemed türkiz kék tavában
újra elmerülnék, ha tehetném...
Nagyapámék
Magyartési kis utcán,
Játszva kacsintott a szél,
Apró háznak sarkánál,
Lusta macska alélt.
Visszaring a múlt emléke,
Elszállt idő, letűnt korok,
Kormos kályha tüze lágyan
Csillog kisgyerek arcomon.
Nyári naptól barna bőrrel,
Kalandoztam a pompában,
Nagyapa kint dolgozott még,
Marika néni a konyhában.
Fáradt, kecsketejes hajnalon
Horgászbottal a bicikliken,
Tekertünk a földúton
S úszó remegett a vízen.
Tanulta a ’kisgyerek’,
Hogy fogjon nagy-nagy halat,
Igaz csak a macskáknak
Lett belőle némi falat.
Megélni mind ezt,
Nem csak álom, de csoda,
Lassan kúszik le a Kurca,
Jégmadár röppen a botra.
Hol tehén jár az úton,
Oda húz az én szívem!,
Hol Bikficnek becéznek,
S történeteket mesélnek.
Hol béka hűsöl
A virágok tövében,
Hol íródott e regényem,
S szitakötő száll elébem.
Nem kell más, csak ez a falu,
Mert boldog voltam igazán!
Isten, kérlek éltesd őket soká,
Nagyapám és fogadott nagymamám.
Könnyeimmel küszködök,
Gyermekkorom elröppent,
Gerzson sem köszön már,
Elhagyott, mint a jégmadár.
Megöregedtetek, de ha meg is haltok,
Tudjátok, hogy nekem a legjobbak vagytok,
Szívemben mindig helyet kaptok,
Halálomig gondolok Rátok!
Köszönöm ó jó Tündérek,
Mi szépet adtatok!
Öregkort is megszépítő,
Mosolyt csaló gondolatot.
Sok szeretettel nagyapáméknakKödlepel
Ősz van...
Néma csend ült a tájra,
A városok zaja sem kattog,
(Csak)
A szívek zöreje hallatszik nagyon.
Kihűl a szív könnyen,
Helyében kis parázs marad,
Az emberek meg fáznak halkan
És sírnak vackukba mászva.
Elfelejtik mi szép, sajnos,
Ködlepel mi a szívükre ült,
Érzéseik a levegővel,
Szépen lassan lehűlt.
Egymagam lettem én is,
Mindenkinek ez a sorsa,
Ha a halál csókol homlokon,
S ha a szerelem is megromlott.
Ó, Te borús, kegyetlen Ősz,
Mondd nekem, miért?
Megsárgítod a kapcsolatot,
S elmúlik a vonzalom.
Magamra terítem a Ködleplet,
Hogy ne fázzak, ne érezzek,
Búskomor a táj - elhangolt gitár -,
Az lettem én is, gondolj reám.
Érzem, hogy élek még,
Szívem torkomban lüktet,
A tavasz majd felmelegíti
Mit lehűtöttél odabent.
Gondold meg mit teszel,
Ember, szíveden a lepellel,
Leheld hát, ki ne hűljön!
Szerelmednek szerelemmel hevüljön!
Apa nélkül!
Apám! Mondd, mit röstellsz inkább,
mint elhagyni ifjonti magzatod?
Válaszolj! Mi ösztönzött? Ki vagy te,
hogy fiad elől az ételt elrántod?...
Ezt érdemlem... Oly sokat ártottam...
Véred ezért megtagadtad, de nem baj!
Kirágtam bosszúként anyámból magam,
Míg Ő őszült miattad, én óvodába jártam.
Velem együtt nőttek a fák, kutyák haltak
s barátok mentek - szép emlékek tárháza.
Az iskolában sem tanították, mi bűn fogant azzal,
ki megszületik, sem hogy: "El miért hagyatik?"
Mondd! Ezt az örökséget kell nekem is hagynom?
Te lennél a példám? Így neveljem csemetém?
Én, mint fűzfa ölelném, vigyáznám az életét,
Nem mint te! Gonosz, fekete folt a múltból!
Ott lennék a ballagásain, a sikerei napján,
Hogy büszke legyek Rá: "Ő, az én Fiam!"
Bormámorban sem ütném fejét, inkább
Fognám kezét láztól verve is, síron túl is!
Anyám az én példám! Szégyelld magad!
Több műszakban vért izzadva, túlhajszolva.
Miért? Nem holmi más szukáért! A gyerekért!
Tőled csak haragot kaptam... te lélek-gyilkos!
(Ahhh...)
Szeretnék egy csecsemőt. Nem is egyet...! Kettőt!
Hogy legyek büszke APA, egy feleséggel, ki szeret,
S hogyha nem: Hát szüzek vére folyjon az ölembe,
Az én Vérem, meg az övékbe...!
Búcsúinterjú
Az élet vírusával fertőzve,
Nincstelen gondolatok mérgeznek.
Zilált szárnyú őrangyalom legyőzve,
Töviskoszorútól vérezve.
Rakj szemeimre aranypénzt,
A révész már nekem integet.
Ígérd meg, hogy hazamész,
Nem kell már, hogy hitegess.
Felmondok a sors oltárán,
Játsszon az mással kedvére.
Aranyfonalam most elvágják,
Sikít a magzat méhedben.
Halkuló zajok közt repülök tova,
Rabságából kiszabadult lelkem.
Nem fáj már szívemnek gondja,
Fejfám körül emlékeztek.
Most állok és várok!
Nem száll az idő, sem a madár.
Nincs gondolat, nincs álom,
Néma csend van! Megtört a varázs...
Őszváró
Jégkék szemével tűnődött
ablakában a fehér hajú Tél.
Várta az Őszt, a gesztenyebarna
hajú, sárga szemű jövevényt.
-Oda volt Nyaralni!-
Végigszaladt a patakban
mezítláb, még a tócsában is
a buszmegálló mellett, egészen
a vonatállomásig.
-Esett.-
Tudta, hogy nemsokára ideér,
érezte hűs fuvallatát, remélte
jégbörtönbe zárja szívét,
s esőcseppes ajkát.
-Hullott a falevél.-
Gőzölt, füstölt a vonat
mikor beért a Nyár végén,
karjaiba hullott az Ősz,
mint elsárgult juharfalevél.
-Szúrt, hasogatott!-
Zápor, zivatar, majd szakadt
a szíve a Télnek, búskomoran
elballagott az Ősz, s megint egymaga
maradt vágyódón, szenvedőn…
Szeniorátus és ösztönök
Báb vagy!
Ösztöneid bábja.
Programvezérelt
Embergépezet!
Nemzedékek
Letűnnek, felkerülnek,
Az élet nevű
Színes palettára.
(Mit sem változva.)
Látom a szemedben,
Ördög vagy álruhában,
4 elemből kovácsolt
Hús-lélek.
Morog a fenevad,
S benned életre kel,
A 21. század
Változó világura.
Luxusban élsz,
De kint igaz-anyád
Csábít keblére,
Modernséget megvetve.
Virágzik a világ!
Vigyél oda!
Majd én ordítom a holdat,
Helyetted is.
Hallod, itt bent dobog,
Az élet ritmusa
És együtt táncolunk,
Keringőzünk odabent.
Vezényel a rozsdás kezű
Idő és tér, köt minket
Az evolúció paktuma,
Osztódó ösztönökkel.
Őrült a világ,
Rajta az ember is,
Érzékvezérelt,
Ösztöngépezet.
A hétköznapok irodalma
Gyorsan süvítő kavicsokkal szaladni,
Mélyben lengő múltból, jövőt kiragadni!
Nincstelen képek,
Összetört szívek,
Szegény körülmények,
Elrúgott kövek.
Felhők közt
Egy csillag ragyog,
Boldogtalan évek,
Több sebből vérzek.
Halott madár dala
Vígan szól fülembe,
Angyali ördög,
Ördögi angyal…
Megmérgez a jelen,
Álmodok – ha merek,
Széttépett könnyek,
Mit sem jelentenek!
Hajtok, hogy jobb legyen,
Jobbágysorba lépek,
A szerelemből nem élek,
Üres tárat cserélek.
Élve temesd el
Mit úgy hittél szeretsz,
Ha csak hozzáérek,
Lángra gyúl a kereszt.
Szülőtlen, árva sarokban,
Bőröm alá bújva
Rejtőzök, s menekülök,
Hol magányra lelek.
DEUS EX MACHINA!!!
(Jött a felismerés)
Ha hitted, remélted,
Gondolkozva nézted,
Égő Trója csellel bevéve,
Nincs semmi sem veszve!
A múlt ad erőt,
Élj belőle!
Lesz holnap!
Csak légy erős…!
Figyelj és tanulj!
Szemed ott tartsd, ahol kell!
Gyújts lámpást,
Adj hitet
És szemet a vaknak,
Légy, aki Vagy!
Ülj le a világ
Széles peremén,
Horgássz a tavából
Aranyhalnyi reményt.
A szerelem, a szenvedés, magány és árulás,
Pénzéhes kutyák, emlékek és hiány,
A sorstalanság, s problémák egész hada,
Mind, mind: a hétköznapok irodalma.
Téli éjszakán hazafelé sétálva...
Zihálva suhansz az úton galaxis porszeme,
lépteid alatt sikít az apró kő a betonon.
Temérdek veszély les rád a sötétben,
és Te inkább eltűnnél a nyirkos rácsokon.
Magányodban sétálsz és csodálod a fákat,
amint puhán ölelve fojtják el a járda menti lámpákat.
A szél bántóan leheli arcodat,
mintha férgek rágnák be magukat.
A jelzőlámpát fényuszályba öltöztette a kacagó köd,
s mogorván sír a jégcsaphölgy.
Borús tánccal rejti el a csillagokat az ég,
libabőrtől csipkés a falon a penész.
Folyamként töröd magad előre a cél felé,
és elhalón merengsz léted értelmén.
Beteg vagyok!
Testem láncra verve vonaglik a kór előtt.
Rosszul vagyok!
Elhagyott legendás erőm.
Kínzó fájdalom mar minden nap,
lassan károsít, majd felfal.
Utállak!
Bár kár minden erőfeszítés...
Halj meg!
Vagy veled halok, szeretnéd?
Vékony selyemszálat csavart körém,
S éjfekete pillangója kerget rémálmok közé.
Élnem kell!
Oly sokan számítanak még rám!
Szeretnem kell!
Mert meghal, aki engem vár!
Szúró, vérző sebektől lázban éghetek,
De te nem győzhetsz! Sírban még nem fekhetek!
Idill
Langyos tavaszi eső simogatta arcát,
Megcsókoltam némán puha, nedves ajkát,
Zsenge lomb zöldellett kék szemében,
Gőzölgött a beton, szívemnek hevében...
Szólj hozzá
B. Anetta [ 2012-01-06 20:59 ]
Gratulálok :) Igazán elgondolkodtatók a verseid és, ugyebár, felkavaróak is egyben.
Üdv:
Anetta
Bea [ 2010-09-17 05:10 ]
Lehet, hogy Ő a mi kis heckerünk?:))))
Ákos [ 2010-09-16 21:51 ]
Hehe! Isten a legjobb programozó :D
Bea [ 2010-09-16 20:08 ]
Az "Őszváró" nekem is nagyon tetszett! Olyan lüktető és mozgalmas az egész!A "Szeniorátus és ösztönök" is nagyon jóóó!
IGEN!!! Programvezérelt Embergépezetek vagyunk!:)) Mindenki más progival.:)))))
Lucz Ákos [ 2010-09-13 20:32 ]
Igen :) Fogunk! :)
Renáta [ 2010-09-13 17:56 ]
Tetszik az "Őszváró"-:D!
Csupa kép. (jó kis képek...)
Gratulálok!
24-én találkozunk!!! (?)
Lucz Ákos [ 2010-06-25 18:04 ]
Ejha! :D Köszönöm :D
Marcsi [ 2010-06-21 14:03 ]
:D
Renáta [ 2010-06-21 04:26 ]
Szia Ákos!
Csak hozzád nem írtam még:)
Ennek nincs túl nagy jelentősége: egyszerűen irigylésre méltóan fiatal vagy: Pfújjj! Én tanácsot meg nem adhatok: mert kalácsot sem adtam. Ezért a lényeg: Jó az irány , és tetszetős...
Ákos [ 2010-06-10 22:02 ]
Ez igaz... ezt gyakorlom most, több kevesebb sikerrel :) (egyelőre még kevesebbel :D)
Mihaleczki Mária [ 2010-06-08 10:31 ]
Szia Ákos :)
Nem minden vers feltétele, hogy "rímes" legyen...
Pl.: az "Idill" című versed rímek szempontjából is teljesen rendben van :)
Lucz Ákos [ 2010-05-30 12:54 ]
Én is köszöntelek :)
Mygan [ 2010-05-29 17:38 ]
Köszöntelek Ákos.
Lucz Ákos [ 2010-05-29 12:41 ]
rímtelen***
Lucz Ákos [ 2010-05-29 12:41 ]
Okés :) De még nincs kész... :D Nagyjából félúton áll... Amúgy, ez az új vers, a tanácsod alapján készült, mondhatni forradalmi alkotás az én szemszögemből... Elhagytam az első és 3. sorok rímjeit... Mondhatni: próbálkozok a rímtelek írással :)
Jagi [ 2010-05-29 12:36 ]
A tagdíjat jó lenne ha küldenétek Beának. Ő a gazdaságis. Vegyétek fel vele a kapcsolatot.A vásárhellyel kapcsolatba találsz infót a főoldalon jobboldalt a \"HÍREKNÉL\".
Az új verseket küld az oldal honlapjára. A kapcsolat menüben el tudod érni. :)))
Lucz Ákos [ 2010-05-29 12:28 ]
Tényleg Jagi! Mi van a tagdíjjal? És hódmezővásárhellyel? Ha új versem van, akkor az felkerül ide? :) Bocs a sok kérdésért... :P
Jagi [ 2010-05-28 13:22 ]
Ne fogd rám kölyök. :)))
Lucz Ákos [ 2010-05-20 11:47 ]
Inkább én köszönöm, hogy itt lehetek. :) Persze ez Jagi nélkül nem így lenne ;) Köszönöm.
Bea [ 2010-05-19 21:57 ]
Korodat meghazudtoló írások! Nagyon jók!! Gratulálok, csak így tovább!
Sanyi [ 2010-05-18 09:01 ]
Én is örülök, hogy itt vagy...Üdv. Sanyi.
Jagi [ 2010-05-18 00:23 ]
Légy üdvözölve köreinkben Ákos.
"libabőrtől csipkés a falon a penész" - Nem semmi! :)
