A vers olyan, mint egy újszülött. Ha megfogant, megerősödött, nincs más hátra, meg kell születnie… Megkezdődik a vajúdás… Könnyű szülés: simán, egymáshoz kapcsolódva gördülnek a szavak. Mint a gyöngyök, tapintásuk lágy, fényesek, összekapcsolódott füzérük gyönyörű gondolatláncokat alkot.
Nem másokért, önmagukért születnek. Saját értékeik kívánják megfogalmazásukat. Nincs hatalmam felettük. Rajtam csak átfolynak, elmémben fogannak, erősödnek, élni akarnak.
Mi lesz a sorsuk? Éppoly kiszámíthatatlan, előreláthatatlan, mint méhem gyümölcseinek sorsa. Gondozom, szívem melegével óvom őket, s mivé lesznek? Nem tudható. A sors gondos keze a jövőt eltakarja előlünk. Van-e a versnek jövője? A csecsemőjét először magához ölelő büszke anya sem kérdezi ezt. Szíve kicsorduló szeretetével gondolattalan gyönyörködik gyermekében.
A vers is ilyen. Egyszer, miután kiáramlott belőlem, gyönyörködöm benne, s nem kérdezem, van-e jövője. Magaménak tudom minden rezdülését, a gondolat ívét, kicsit sánta ritmusát, botladozó rímét.
Egy pillanatig még egyek vagyunk, a vers meg én.
Azután már önálló lény. Nincs befolyásom a sorsára. Idegenként néz vissza rám a fehér papírról. Milyen ismerős gondolatok, de már nem egészen ÉN vagyok.
Új fájdalmak, örömök, fészkelnek helyén, készülnek megszületni, és ilyesformán:
életemben a vers örök, míg tudatom él.
Marie Marel művei:A Dél-Alföldi Művészeti Kör által meghirdetett A hétköznapok irodalma című pályázaton vers kategóriában 2. helyezést elért művem:
Alulexponált
Mára csak a körvonalaidra
emlékszem olykor.
A léha vágy még átkarol néha,
egy-egy mozdulatod szépsége
ráégett retinámra.
Hangod belesuttog még a mámba:
mint megzavart, öreg CB adása,
messziről, sercegve szól.
Még el-elbűvöl szelíd varázsa,
de már sötétbe borul arcod,
mint az a csendes alkony,
mikor a nyáresti folyóparton
vállad mögül halkan kilesve
káprázott ránk az este.
Számban eperíz csókod bizsergett,
arcod még csak látnom sem kellett:
éreztem a mosolyod.
A vén folyó ringatta habjait,
(örömben múlatva napjait)
rajta hajó dohogott.
Emlékszem, hevesen arra vágytam,
hogy íly` békés harmóniában
teljenek vén napjaink...
Mára csak a körvonalaidra
emlékszem olykor.
(Rosszul sikerült kép a retinán.
Alulexponált...)
Kapocsi Annamária: Fa rejtekén(Versemhez készült illusztráció)
Az én fa-tündérem
Óh,
de rég
nem gondoltam rád!
Fordulhatott hozzád,
ki hajlandó volt hinni benned,
főleg persze a sok gyermek.
Ott éltél az égbe nyúló
nyárfa odvában.
Én láttam.
Ott ültél
mellettem a lépcsőn.
Kezed félőn
megfogtam: felnéztem rád.
Gondjaim eltakarta arany-ruhád –
szívemen a repedések összeforrtak,
mikor halkan mondtad:
jó vagy.
Nem hittem, persze.
Anyám belém nevelte:
bűnökkel terhes az élet
és minden lélek…
Szombat volt a napja
mikor lábbal harangozva
(Készülj a gyónásra!)
papírra írtam bűneim sorát.
Szorongva hívtam a fa angyalát,
súgna talán. Ő biztos tudja
mi annak a módja:
bűnös ne legyek,
csak… gyerek.
2009. január 15.
Szivárványos éjszaka
Nem,
még nem
megyünk haza:
vonz a szivárványos éjszaka!
Mese
vágyó
szép álmaim
most valóra válnak,
bíborszínű mosolyok közt
csak barátok járnak.
Körülölel engem
egy tarka varázslat:
ízét hozza s illatát
barát-mosolygásnak.
Nem múlik el soha
és nem is lesz vége:
ez az én szívemnek
örök menedéke.
Százszín szeretet
szalaggá fonódik
s felemel engemet
egyenest a Holdig!
Csodavárón, szépen
csillagok ragyognak,
szivárvány az égen:
sose
legyen holnap!
Hódmezővásárhely, 2009. március 7.
Egy asszony életeSzaggatott monológ
Jól van, kicsim, nincsen semmi baj.
Anyu itt van és csendben betakar.
Már nem is fáj. Mondjak egy mesét?
Nézd, már ez ég is lecsukja szemét.
* * *
Kész van a leckéd? Akkor rendben van.
Ne haragudj, de Anyu most rohan.
Itt a tiszta ruha, készül az ebéd.
Kitakarítok. Majd elmegyek eléd.
* * *
Rettentő, eltörted a poharat!
Nézz körül: az egész szoba szalad,
szanaszét hagytad a koszos zoknikat!
Az ember itt ezerfelé szakad!
* * *
Mi lesz így belőled, ha nem tanulsz?
Csúnyán beszélsz és el sem pirulsz...
Fel sem vesznek majd az egyetemre!
Ránőttél teljesen a fejemre!
* * *
Igen... Csinos... Komolyan gondolod?
Értem... Nagyon jó, ha a kezét fogod.
De elég jó hozzád? Korai még...
Ne siesd el... Lehet még épp elég.
* * *
Szerbusztok! Végre eljöttetek.
Petike remélem nem beteg.
Köszönöm jól. Csak csendesen.
Az ember már sokat pihen.
* * *
Ki az?
Jött valaki...
Hol a szemüvegem?
Elfelejtettem...
Fáj... Igen.
Elmúlik:
minden.
* * *
Nyugodjék békében.
2009. április 9.
Abszint
Lib
benő
lángban
karamellé váló
finom cukor-háló
lebegős égi-fényes
keser-édes haragvó
az éjt torkon ragadó
mély színű karcos
és harcos
nedű.
Hódmezővásárhely, 2009. március 7.
Irgalom
Kifeszítenek
a keresztre,
félszeimmel
szembe.
Kitárom előttük szívem. Legyen. Tojáshéj-törékenységem megedzem:
erős testben üres lélek. Élek... Már nem félek.
Falkányi félsz
csaholt nyomomban régóta.
Szám elmondta
minden fájdalom-szavát.
Üres a kancsóm:
kiittam keserűm javát.
Már hiányaimat
sem hiányolom.
Nem maradt
bennem fájdalom.
Félszeimet
szélnek eresztve
lelkem
üresen kong
reggel, este.
Már
Téged
se
kereslek...
Azért, az irgalomért esdek,
legalább
fájdalmat
adjatok:
hogy
Valamit
érezhessek!
Euridiké éneke
Lassan lehajlik fejem,
mint hajnalkáé fülledt esteken,
szemérmem pírját holdfény látja csak,
lángra kap - halk szellő ha éri -
alvó szenvedélyem,
mit dalod sóhajt felém szerelmes éjen.
Óh, fűszeres éji illatok s bódító dalod
mely felsírt utánam
s én ellent nem álltam,
vonzásod vezetett.
A Hold elé rántottam édes felleget:
- a kerek képű égi vándor
ne lesse vágyam teveled -
karodba omolva én kedvesem
elszenderül szemérmem.
2008. november 21.
Szólj hozzá
Barbara [ 2011-02-28 18:50 ]
Ó, Marie, itt még csak most látom! hát köszönöm szépen itt is, majd megpuszilgatlak érte, bizony!;-)
Marie [ 2010-12-06 23:29 ]
Ezt szeretném ha ide feltennétek:
Neked
Szemedben ott a világ:
versedbe bujtatod. Magad.
Ha játékos vagy is sírni hívsz.
Szabad. Neked szabad.
Versbe bújt, felnőtt sorok.
Nincsenek rózsaszín egek.
Mi az, mi erődet adja?
Kezek. Apró kezek.
A világot egyben akarod:
támadjanak bár vadak.
Fejtenének, nem hagyod.
Szavak. Igaz szavak.
Gerinced törhetetlen.
A túlsó partra átviszed
- cipeled súlyod, elbírsz vele -
hited. Tiszta hited.
(Szécsényi Barbarának szeretettel)
Marie [ 2010-12-06 23:28 ]
Zana, drága... annyira kedves vagy. :-))
Renáta [ 2010-08-17 23:55 ]
Kedves Marie!
Alig kapok levegőt!!! Jesszusom, de jókat írsz!!! Bele kell vetnem magam Marie Marel olvasásába, mert "nem érdekel":)!!!
Úúú, ez nem ér!!! Nagy ölelés vissza!!!:)))))
Gratulálok!
Zanami [ 2010-08-14 07:27 ]
Hú... Az Irgalom... egy csúcs. A többi sem egy "lájt", de ezt tudom, én is.:)
Zanami [ 2010-08-14 07:25 ]
:), pusza.
Ancsa [ 2010-08-13 20:45 ]
Gratulálok a helyezéshez :)
Puszi: Annamari
Marie [ 2010-08-11 11:34 ]
Ó de örülök a Fatündérnek, drága Ancsám! :-))
Köszönöm szépen annak, aki feltette a szívemnek oly kedves képet, Drága Ancsám ajándékát a versemhez!
Marie [ 2010-07-30 19:14 ]
Juditti, meghatottál: köszönöm.
Itt is: Boldog névnapot neked!
Marie [ 2010-07-30 19:13 ]
Drágáim! Köszönöm, hogy itt lehetek köztetek. A szíven egy darabkája úgyis \"ott\" lakik már veletek. :-))
juditti [ 2010-07-20 17:39 ]
Szia Marika!
Délre költöztél, mint
télre a fecskék?
Vagy csak a szíved
egy apró csücskét
feledted az alföldön,
barátaid közt,
otthonra lelve
mindig szeretve,
mindig ölelve?
Látom:
meleg mosollyal orcádon,
otthon vagy itt,
bárhol is legyen
tested székhelye,
a lelked örömmel jön,
pihenni tér ide.
:-)
Barbara [ 2010-07-19 15:14 ]
Szia Marie, örülök Neked, te már úgyis tiszteletbeli vásárhelyi vagy!:-) itt a helyed!
puszi
Jagi [ 2010-07-18 12:58 ]
Szia csajom. :)))))))))))
Bea [ 2010-07-16 17:15 ]
Szia Marie!
Jó, hogy itt vagy közöttünk! Írásaid mikor lesznek itt?
Kapocsi Annamária: Fa rejtekén
(Versemhez készült illusztráció)