Bejelentés



Dél-Alföldi Művészeti Kör
"Minden művészet: világmodell. Az "egészről" készült híradás." (Pilinszky János)

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Pálinkás Imre

62 éves vagyok, korom minden előnyével és hátrányával. Életemről még nem készítettem számvetést és talán nem is fogok soha, esetleg erre szolgálhatnak a verseim.

A művészetek mindig jelen voltak életemben, főként az irodalom és költészet. Ma is a nyomtatott könyv az mit szívesen olvasok, bár a net lassan mindent legyőz - sajnos.

Fiatal koromban verseket, novellákat írtam. Aztán az élet egyéb területei kissé elsodortak ettől.

Talán egy éve érzem úgy, hogy csalódásaimat, örömeimet versben tudom legjobban kifejezni - azt, hogy mások számára is van mondanivalóm. Egy katartikus csalódás indított el az írás útján s ma egy csodálatos kapcsolat tart meg mellette. Az élet két véglete.

A versírás mellett próbálkozom prózával is, valamint videó-klipeket készítek, többek között saját verseim feldolgozásával.

Magamtól idézek: "A szó életet adhat és gyilkolhat, vigyázz hát mire használod!"

Pálinkás Imre művei: HALLGATÁSOD FÁJ /akhrosztikon/ Hűs hulláma a fekete égnek, Az álomvilág újra felidéz, Lágy ringása lépteidnek mikor Látomásként éjemen végigmégy, Gyáva a nappalok valósága, A képzelet testetlen szárnyaló, Tér-időt vágyakkal levetkőzve Álmokat, örök titkokat tudó, Sejtjeinkben ébredő érzetek, Oldhatatlan kötés létezésed, Derengő fény óvó tekinteted. Foszlik az éj, tűnik már az álom, Átkozott napra ébredek, tudom, Jeltelen semmiben jöttöd várom. ISTENTELENEK SIRÁMA Egy az Istenünk, az istentelenek nyomorult Istene, ki a fájdalmat bőkezűen szétosztja, kurvaként futtat minket a pokolba, - útszéli kóbor kutyákat - kik az édent soha nem látták, kiknek az eredendő bűnből se jutott mert almánkat mások befalták, Káin bélyegét viseljük arcunkon, darócból szabunk ruhát, de nem alázatból, csak mert bőrünk izgatja, játszunk az idővel, kezünkben hamis kártya és cinkelt hitünk is, szánkból a szó hamisan cseng mint repedt harang mi romos templom toronyban leng, mit hájas isten-szolga húz félig berúgva a lopott mise-bortól, nekünk nem jut majd a lélekharang csilingeléséből, lehet egy földdarab sem, hogy rothadó testünket befogadja és nincs senki aki megtalálja a végítélet barlangját és egy kulacs vizet hátrahagyva a pusztulás hegyét egy sziklával ránk zárja TISZAPARTI ŐSZ halk lassú lágy dallam zsong, hársfák ága közt bolyong, hűvös őszi szél mesél a nyárról s zord téltől fél, még hullámok simulnak, parti kövekhez bújnak, reggel fényében csillan zúzmara a harmatban, ősz sétál, lassan lépve, fázós parton időzve, s a folyó mindent ellep, milliárd fájó könnycsepp FÁZIK MEZTELEN LELKED konok dac vékony vonala rajzol árnyakat arcodra, harag szabja szűkre szavad, indulat kap szabad utat, aztán újra a hallgatás, beletörődő lemondás, félő, keserű legyintés, kiúttalan menekülés, már fázik meztelen lelked, s a lágy ölelést keresed, az álmot hozó nyugalmad, benned engem, bennem magad KÖNNYCSEPP CSILLANT Még egy mosolyt láttam, még egy halk szót vártam, de elfolyt mellettünk az idő, még egy szín felvillant, még egy könnycsepp csillant, mozdulni, lépni már nincs erő, még valamit érzünk, még megdobban szívünk, még egy dal a múltból felsejlik, magunkban dúdoljuk, álmunk még álmodjuk, de holnapunk semmibe hullik. Piszkos vásznakra festettelek Magányom álmaival festettelek kínokból szőtt piszkos vásznakra, szédülten keverve furcsa színeket, szemed a hazug mosoly csaló barnájára, hajad kócos vörösre borzoltam béna kezem merev ujjaival, büszke melled mohón simítottam soha hozzád nem érő mozdulattal, öled tüzére szürke hamut szórtam önző, öntelt irigy lélekkel, combod feszítettem állat módjára és Te sikoltva, vértől rémülten szültél érte pokoli gyűlöletet, aztán a részegen tántorgó képzelet szaggatta szét a köldökzsinórt mi a vak-véletlen játékaként egy pillanatra összefűzött veled. Peronon Nézem az arcokat. Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom, sálak, gallérok mögül kivillanva egy szeretkezést idéző harapás nyomot a nyakon, vagy csak egy mosolyt, barátságosan, de halott világ ez, üres szemek merednek rám fásultan. Az idő magába zár, egykedvűen várok, tépkedem a perceket. Átsuhan ajkamon csókod halvány íze, de szád nyomát a resti ócska kávéja és cigarettám füstje söpri félre, fázón húzom össze kabátom. Vonat fékez, felsikít a sín, a rozsdás, időtől mocskos kocsik alatt, felvillan egy kép, a sínek között látom magam a végtelenbe futó szemétben, aztán csak legyintek, magam sem tudom: mennék-maradnék? Utolsóként felszállok, hátam az ajtónak vetem és kipipálom újabb napom reggelét. Üres szavak visszhangzanak börtönbe zárva a lélek testem formaként borul rám még szavakat formálna szám de az igazságtól félek kezed hiába nyúl felém magamra szól ítéletem csak egy monológ életem viharfelhőkben tűnt remény szűköl még az állat bennem ösztönök lázadnak újra törött lábbal kelek útra mért kellett emberré lennem néma és vak világban csak üres szavak visszhangzanak Golgotán terhed dombra vonszolod, ostor szaggatta élő tested, nyomodban szimatot fogva rühös kutyák fejüket leszegve laffognak, szemükben izzik a veszettség, élő húst, vagy oszló hullát akarnak üres gyomrukba, morogva marják egymást, tépnének belőled, add kenyered, s adj egy korty bort, foszló rongyaid borítsd e fekélyes világra, nyújtsd áldásra kezed, szánj meg, hisz itt vagyok a legveszettebb ebként a sor végén kullogok, s ha elérlek beléd marok Rozsdás síneken sír a lélek Kormos, piszkos külváros hozott a világra, Vérben, könnyben, mocsokban születtél. Szárszó vitt el, temettünk. Magot vetettél, de a szárba szökő virágot a burjánzó gaz megfojtja, kevesen maradtunk, alig-emberek, hitünkben egy jobb világra várva. Kormos, piszkos ma is az élet, fonnyadt fák ágain kúszik fáradtan a fény, köd temeti a reményeket és Szárszó felé rozsdás síneken acélkerekek alatt fájdalmában felsír a lélek. (2010. április 12. - József Attila, szül. 1905. április 11. Budapest - 1937. december 3-án Balatonszárszón öngyilkossági szándékkal vonat alá vetette magát...) A fiú vagyok A fiú vagyok kit szentlélek nemzett emberré, elnyerve a halandóságot, megtapasztalva a földi lét örömét és keservét. A fiú vagyok, anyától született gyermek, kinek joga ismerni a tér korlátait, ki létezését az idővel mérheti, a mát élheti, mert a holnapot nem ismeri, de tudja, hogy léte véges, csak lelke örök. A fiú vagyok, emberként meghalok, s ha szólít majd, talán Isten is megbocsát. Istenhez Én Istenem. Öröklétbe alkottalak. Imákat találtam ki, hogy áldjalak és kiutat találjak semmi létem gyötrelmeiből, ebből az elmúlás-félelemből. Én alkottalak, s ha kell kiradírozlak a tudat-világból. Megtehetem, mert létezem, valóság vagyok, emberként meghalok. A mennyeknek országát ne add nekem, nem kérek föloldozást, nem kell a kegyelem. Én Istenem. Álom feketében Ma éjjel csillagtalan égben jeges szél süvít, mocskos sikátorban botladozom, rémálom ölel magához, a halál-madár gúnyosan rám visít, s halált lehel a föld is, a szemétben találom magam - rám untak - odavetettek, betakartak néhány rongyos emlékkel, leköptek gúnnyal, felejtéssel, lelkemből minden jót elloptak, körömcipő tapos még élő szívembe akarattal, s bámulom a felettem ringó telt combokat, a gyönyör forrását, s a döbbenet telepszik rám, a hús lefoszlik csontodról, szétesik szép tested, álcád lehullik arcodról és nem marad más, csupán csak csillag szemedből kimászó millió kis féreg. Villanás vörös hajad lobbanása lángolt felém a megolvadt tömegben izzadtság cseppek alól szeplőid szórtad a betont tördelő hőségben rám villant szemed mikor az "ajtók záródnak" parancsolattal préseltek a fémlapok még felém hintettél egy mosolyt és karcsú tested beleolvadt a mindenkibe mosolyod zsebre vágtam ha a télben didergő szeplős sápadt arcod megtalálom majd helyresimítom és nyár lesz KÉPZAVAROK NÉLKÜLED üvölt a csend mint egy részeg festő által vászonra álmodott képzavar vakít a sötétség mint hangolatlan húrokon felcsendülő összhangzat mely után az őrjöngő karmester mindenkit szétzavar hiányzó érintésed olyan mint proszektúrán a boncoló sziké nyisszanása a halott húsnak a csontbéklyót engedő inaknak mocskos a holnap, mert a tegnapban fürdettem s hogy tetézzem bűneim a vákumban kínrím is felrebben: a vérfoltos fájdalom lelkemben nélküled Borotválatlan pofával A villogó /régen képcsöves/ tizenkilenc colból rám ugatott regnáló királyunk, magabiztosan, a mindentudók bölcsességét osztva, én meg csak bámultam ki borotválatlan pofámból, hisz egy nyelvet beszélünk. Akkor miért nem értem? Csak ültem, fizetetlen számláim szorongatva s hallgattam, mint osztja az észt, aztán egy merészet gondoltam: tűzbe a számlákkal! De hova? Ez itt /egy élet materializált eredményeként/ orosz licenc panel a negyediken, szakadt tapéta, büdös szőnyegek, harminc éves, széteső bútorok, könyvek halomba pakolva a fal mellé. ujjnyi rések a falon, a huzatban fecnik röpülnek /örökre elveszett gondolatok/, Pergő zománcú, központi fűtés, két hónapja "SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL LEZÁRVA" Még egy melegítőt magamra húzok.


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Bakos Erika [ 2010-07-10 09:41 ]

Kedves Imre!
A verseid már a Poet.hu-n megfogtak
Örülök, hogy itt is olvashatom őket.
Szeretettel Erika



Ancsa [ 2010-06-12 07:04 ]

Itt is csak olvasom.Örülök, hogy itt is.
Szép napokat:)



Mygan [ 2010-06-10 19:45 ]

Köszöntelek Imre!



Ági [ 2010-06-09 06:48 ]

Most olvastam a Golgotádat... nagyon tetszik...



Mihaleczki Mária [ 2010-06-08 10:43 ]

Szép napot,
Én is itt vagyok :)



Renáta [ 2010-06-08 00:01 ]

Rendben részemről a tegeződés!

Sőt, örülök is . Egyszerűbbé téve a továbbiakat...



Imre [ 2010-06-08 00:01 ]

Köszönöm Sándor......ez a sorod talán a "rimfaragás"-ra is vonatkoznak, ugye? ::::


Lebben az idő köd-ruhája,
már nem szab határt a képzelet,

:))



Imre [ 2010-06-07 23:55 ]

Ági...köszönöm.../és én is örülök..:)) /

..amúgy meg rólam írtad? :


a ritkuló csonttól görbül a gerinc
vagy utunk ferdülései nehezednek
vállainkra

szépen fogalmaztad meg....és így igaz...de inkább a második gondolatot érzem \"keményebbnek\"...:((



Imre [ 2010-06-07 23:52 ]

Ákos...üdv...itt vagyok..:))...egyelőre ennyi...:))

ez a sorod nagyon tetszik:

csodálod a fákat,
amint puhán ölelve fojtják el a járda menti lámpákat.

:))



Sanyi [ 2010-06-07 20:19 ]

Szia Imre! Én is nagyon örülök, hogy itt üdvözölhetlek...



Ági [ 2010-06-07 20:13 ]

Kedves Imre!

Örülök, hogy köztünk vagy! :)



Lucz Ákos [ 2010-06-07 19:22 ]

Kedves Imre! Üdv köztünk :)



Imre [ 2010-06-07 18:31 ]

Kedves Renáta...kicsit én is "borzongva" írtam azt a verset...köszönöm a véleményt...
/kérhetek egyet: talán tegeződjünk...rendben? /

Barbara köszönöm....
/kérésem ugyanaz....tegeződhetünk? /



Barbara [ 2010-06-07 15:56 ]

üdv közöttünk, Imre!



Renáta [ 2010-06-07 13:27 ]

Kedves Imre!

Üdvözlöm tisztelettel!

"Álom feketében" című verse megborzongatott,
elgondolkodtatott, köszönöm.



Imre [ 2010-06-07 12:33 ]

Köszönöm a bizalmat István.



Jagi [ 2010-06-07 12:26 ]

Kedves Imre!

Légy üdvözölve körünkben. :)







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!