1974. november 4-én születtem Hódmezővásárhelyen, és ma is itt élek négy szép gyermek büszke anyukájaként.
A szülővárosomat csupán néhány évre hagytam el, akkor sem laktam túl messzire tőle. Makón, az Espesrit-ház tövében éltem, és a József Attila Gimnáziumban tanultam. Ezt csupán azért említeném, mert `alkotásaim`-at is ott láttam először nyomtatásban, a JAG- Ifjúsági hírmondó hasábjain. Azóta van, hogy gondolataimat néha papírra vetem.
Bemutatkozásul:
"Mi is kéne ide?
Adatok? Vallomás?
Hogy a hegytetőn a cél,
s völgyben az állomás ...
Minek, hisz nékem is mint másnak,
a ma örömére jön egy fájó másnap."
A Lélekpercek, a Száz szerelmes vers , és a Megbúvó csillagok című Poet kiadványokban jelent meg egy-egy versem. Valamint az Aranyecset Szalon Száz rajz és gondolat az emberről című kiadványában két versrészlet.
Szakál Magdolna művei:
jövök még
de az már nem én leszek
csak egy kifordult szószerkezet
egy túlhúzott ékezet
mi már az alatta lévő sor húsába mar
vagy nem is
jel leszek
mit belétek karcol az emlékezet
ráncként ülök fel minden anya homlokára
aggodalom leszek
rianás hangja a folyó felett
vad szélvihar, vagy nem - orkán, fergeteg
halkuló dobbanások moraja
az is leszek
páraként hullok a hajnalba veletek
sóhaj leszek
- sóhajod -
egy fejfa felett
Valaki jár a Golgotán
valaki jár a hegyen,
talpa nem érint füvet
elhagyta e világot már...
Valaki jár a Golgotán?
félve figyeli a nép
Krisztus? Ő talán?
hűs szél leng, s nyugalom
Valaki jár a Golgotán.
valaki jár a hegyen
hatalma van: türelem
a csend honából visszaszáll
Valaki jár a Golgotán...
s a töviskoszorús félelem
mi oly rég a vérben pihen
a keresztről cseppenként lehull:
Megnyílik az ég is talán...
Valaki... a Golgotán!
Meddig még?
dunsztos párát
ásító aszfalt
vérébe mocskult
századok
lábbal tiport
elgyávult asztag
meddig tűr még
gyalázatot?
arany napon nőtt
gazdag kalász
miért hogy derékba tört?
meddig nézzük mondd
meddig még?
hunyt szemmel az eljövőt
meddig őröl sorsmalom?
meddig zúzza életünk?
lesz-e szem, mi megakasztja
s szól - elég!
elég már nekünk!
meddig száll még néma sóhaj
imára kulcsolt kezek fölött?
s meddig dajkálunk agóniát
a tárgyilagos való mögött?
mennyi igazság maradt az ökölben?
markol-e még esküszót?
bibliát, tollat, kardot...
vagy feledte már rég a Jót?
Magamra ítélve
gyerekként voltam
gazdag lelence a létnek
(egy grádics korhadása
máig őrzi kincsemet)
távoli szurdokban
borókát szedtem
(nagyapám tanított
melyiket lehet)
csak aztán jött az élet
hivatalossá lett mindenem
(anyám apám ellen uszított
s nem hittem többé senkiben)
aszfaltra marta fel szívemet
egy csattanásnyi pillanat
(azóta nem látta senki
valaki akkor
magával vitte: azt)
puskapor, bikacsök, mögöttem
összesúgó somolygó emberek
bezárt lelkem azóta enyém
átokverte tömlő csak a test
s te, ki hiszed szerettél
ismerni neked sem hagyom
(egy volt, s talán úgy soha más
...de Ő már szelíd égi csillagom)
nem vagyok áldozat
sorsom mégis vezeklések sora
(ezüstfelhőkön úszó álmaim elégtek
csak sápadt hold őriz éjszaka)
egyszerűbb lenne bűvös feledésben
új hitekhez feszülni boldogan
de akkor elárulnám...
elárulnám Őt
...és önmagam
Ne ölelj át!
kérlek ma ne...
ne védj!
hagyj félni
kell hogy valóságával
átszáguldjon rajtam ez a nap
s ha majd a fény kulcsát
őrizni jő a hűvös alkonyat
elbújva a város zajától
- sudár nyírek alatt -
had legyek magam
kezed bársonygyolcsát
most ne tedd rám
áttetsző vagyok, mint a fellegek
valami fojtva robbanás
csendesedő érzése
legyek csak szíved felett
egy vékonyka ágon épp
tavaszt búg egy gerlice
- elbűvöl...bevallom éneke -
meglassít, felemel
s mint könnyű nyári zápor után a pára
tölti meg minden sejtemet
most, ma e dal vigyáz rám
ne ölelj át!
kérlek ma ne...
Még úgy fogod
hogy senki se látja
maga sem érezheti
csonthéja vagy
mint mag nőhet fel benned
- fekete földként ölel az Idő
ellenedre is óvod
pedig tudod
atomjaidra tör
s egy pillanat lesz mikor belehalsz
majd úgy fogod
azután, ahogy áttetsző felhő
tartja a szivárványt, hogy díszítse az eget
nap és vihar közt a szín csodáját
párára hullt halálodban is Ő arassa le
s csak figyelni vágyod
a párosból egyet
mert élni hagytad, születni Őt
és lelked fölé szereted ha boldog...
...csak azt kívánom
sírni sose lásd
mert majd ott lenni vágysz
védeni újra
szíved mint riadt madár majd úgy remeg
akkor megérted
mekkora úr
s hogy tőre szúrja
a legégőbb, legmélyebb sebet
hogy mennyire fáj
a ` nem lehet`
Szólj hozzá
Marie [ 2010-08-01 11:13 ]
Jövök még... Nyerő nálam. :-)) És gyere! (Tegyél fel mééég, van a tarsolyban...)
Puszi. :-)))
Szakál Magdolna [ 2010-07-28 08:26 ]
Szia Mygan :)
Igazad van Renáta, ébredni sosem késő :)
Újakat Jagi? ok. Keresek valami értelmeset a lomtárban. :D
Jagi [ 2010-07-15 07:56 ]
Narnus küldj be újabbakat is.
Üdv, Jagi
Renáta [ 2010-06-18 23:42 ]
Kedves Magdi!
Elég késő van már, de nem elég késő az "ébredéshez".
Elgondolkoztam...
