Bejelentés



Dél-Alföldi Művészeti Kör
"Minden művészet: világmodell. Az "egészről" készült híradás." (Pilinszky János)

MENÜ








A hétköznapi irodalma pályázat döntőbe jutott versei

1. helyezett Balázs Tibor: Váradi ballada Divina, dolce - mondanám, s tenném hozzá, hogy: Várad, de nem teszem, nem tehetem, Pannonius, bocsánat. Téged oltárához emelt, s reneszánsz tápon tartott, tőlem elcsent egy égi jelt, el jogart, széplányt, s lantot. `89-ben elzavart, Pestig zavart e város, s kit szédített a Pece-part, Párisban tért magához. Porhinteném dicséretit, s ő is dojnázna* rólam. Várad... hisz én kuliztam itt. Státusszimbólum voltam: c e m e n t e s- z s á k, kit könnyedén hordott vállán egy bozgor**, édes teherből lettem én hontalan pesti doktor. Cementes-zsák, kivel filosz dobálózik, hogy hátha, a stigma-írók beveszik egy esettanulmányba. Talicska, malter, vasbeton hordta össze az Énem, s megkötöttem a flaszteron, szocreál édenében. Pecuniát is csörgetett nekem e díszes státus, épp annyit, hogy köpönyeget váltsak, ha jő Medárdus, Másra herdáltam e vagyont, játssztam "honi élőzsdén": hajnali háromtól már ott álltam a tejsor élén! Három-négy liter is csurrant- cseppent nekem e léből, és baksisért, a pult alatt dupla adag: kenyérből. Divina, dolce - szólani ilyet nekem nem illik, hiszen abban, hogy "elzavart", túl sok a "tudniillik": tehetségtelen voltam én hirdetni szép igéket, melyektől az a fényes kor egyszercsak besötétlett, s vala az én vétkem: a szám sem tudtam volt befogni, fegyverbe vont múzsái közt sem tudtam hallgatózni. Divina, dolce - így esett, dobjuk sutba a pátoszt, valljam be hűtlenségemet: én löktem el e várost, s hogy van-e lelkiismeret- furdalás ezért bennem: igen, van, de csak az az egy: előbb kellett vón tennem, cementes-zsákkal hátamon, számban zablával, végül, olybá lettem én, mint aki kiszállt egy Dalí-képbül. Húsz év után azt mondanám mégis, hogy kössünk békét, hisz az egy másik Várad volt, s én éltem túl - szegénykét. Divina, dolce - mondanám, de nem csak "kishalált" ad: kétezerkilenc májusán elkaparta Anyámat. * dojnázna: doinát, szép román népdalt énekelne, ** bozgor: hazátlan, a magyarokra mondták Romániában, 2. helyezett Marie Marel: Alulexponált Mára csak a körvonalaidra emlékszem olykor. A léha vágy még átkarol néha, egy-egy mozdulatod szépsége ráégett retinámra. Hangod belesuttog még a mámba: mint megzavart, öreg CB adása, messziről, sercegve szól. Még el-elbűvöl szelíd varázsa, de már sötétbe borul arcod, mint az a csendes alkony, mikor a nyáresti folyóparton vállad mögül halkan kilesve káprázott ránk az este. Számban eperíz csókod bizsergett, arcod még csak látnom sem kellett: éreztem a mosolyod. A vén folyó ringatta habjait, (örömben múlatva napjait) rajta hajó dohogott. Emlékszem, hevesen arra vágytam, hogy íly` békés harmóniában teljenek vén napjaink... Mára csak a körvonalaidra emlékszem olykor. (Rosszul sikerült kép a retinán. Alulexponált...) 3. helyezett Tóth Zita Emese: Kifosztva Pontos sorrend: hinni, bízni, szeretni, csalódni. Arcon smink, semmi érzelem, lassan már hiába kérdezem magam, csak a hangposta felel- köszönjük, hogy hívott, de máskor ne tegye, mert néma lettem és nem láttam a lámpafénytől tükörképem, s hogy ki is vagyok-. Svédasztalos szerelem. És ha már úgy is menni készülsz, édes, fizesd ki a számlát.. nekem volt egy szív, neked egy vágy. Bár cipőm ragyog, s elegáns a ruhám, koldus lettem így nélküled, de még mindig gazdagabb, mintha velem lennél. További döntősök... Bakkné Szentesi Csilla: Kicsit még veled Csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót! Még engedd be halkuló szavam! Nem üvöltve köszönök rád, s nem lesve. Szótlan széllel hordozom magam. Kopognom se kelljen! Kezem fagytól még ne legyen jéghideg! Ifjú lelked már más úton barangol, de egy résnyire hagyd nyitva az ajtót, szívem! Az ősz rozsdabarna színeit kóstolja az éjfél, mézízű álmaim sodorják fellegek, szememben őrzött megannyi fénykép, életszilánkok, gyógyuló sebhelyek. Már erőtlen karom ölel dérlepte fákat, madarak dalt idéznek hangtalan, de te halld meg a csendet is a kiáltásban! Ugye nem hagysz magamra, kisfiam? A tűnő idő lassan odakint marasztal. Én várok. Szavam sincs. Reménykedem. Tudom, ha kell újra kitárul, de addig csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót, gyermekem! Balázs László: Áramszünet A riasztók pár percig még szóltak és vonyított néhány ijedt kutya már majdnem éjfélre járt éppen az udvarra beállva az elnyúló várost néztem mikor kialudtak hirtelen a hegyekre felfutó lámpafüzérek az utcákat rossz abroncsként dobta le magáról a fekete és félénk alaktalan béke elmúlt időm, mint érzékszerv formázott belőle gyermekkori rétet erdőt, parti utat kontúrján a derengő éggel a tücskök hangosabban szóltak mintha hallgatni lennék, lélegzik halkan minden hogy élednek fel apró neszek a nedves ösvényen kiegyenesedő fűszálak az orgona levélről hulló kövér csepp csendben és láthatatlan ölelő hangvilág mélyén áltatni magam nem is utcában élek, része vagyok valami lüktető különös egésznek talán… Hajnalodik nemsokára valahol már dolgoznak a hibán végül mégis - úgy megszokásból - a házba húzódom vissza, emlékezetből a kerti úton az ajtót a negyedik kulcs nyitja botladozva gyertyát és gyufát kerestem ügyetlen kézzel bizonytalan fényt adva a hangoktól ragyogó éjhez meg egy lobogó megnyúlt árnyat az üres szobába sejtelmes, falig is alig nyújtózó lángot megsokszorozza az ablaküveg izzó pont körül, a megint mérhető bezárt világot Saját gyenge fényébe kapaszkodva ejti rabul a szemem. Elismerem, szemed idézve… itt belül köréd gyűlik minden egymás mellé ülteted szorosan a bánatot, boldogságot keserű mosollyal ezt a percet régi napjainkat magányt és néma hűséget nézni ahogy a gyertyafény meghajolva az olvadt viaszba merül szelíden az egyetlentől távol lassanként fogy el az egyetlen Csontos Márta: Renoir vásznán Narancsban kanyarog az ecset. A leláncolt sugár izzó vörösben lobban. Színek zenéje lélegzik feletted, hajába rózsát tűző lány mosolya felhők válláról integet. Testek puha gyertyája olvad. Jelenés az égen. Mohó ígéret, megnyílt ölelés, sarjadó ige a teremtésen. Csak nézlek, s világra hozom magam. Dezső Márton: Határeseti Credo Én hiszem, hogy fáj ha ütnek és rosszabb itt a menekültnek, de volt, ki mégis felszegezte azt a rongyos senkit a keresztre. Hiszem, az ember szíve meddő, magtalan bolond a teremtő és háza olyan árva itt, hogy bezárta Éva lányait. Én hiszem, hiába is szólnál, hogy sosem leszek több a pornál, hogy éhség, félelem és átok síromig hűséges barátok. Hiszem, az ív önmagába fut és harmat lepi el majd a hamut, hogy minden út és idő véges - hiszem, hogy egyszer hazaérek. Dr. Fóris Ferenc: Kikötő Anya, lehetek tengerész? Csíkos ingben, könnyű szélben vitorláznék kinn a kéken, sósan porló napsütésben. Anya, lehetek gyöngyhalász? Merülnék, amíg a fény merül, és a rája hátán szétterül, medúzák testébe belesnék… Gyöngyöt is, gondolom, keresnék. Anya, itt az áramlásban annyi riadt farkcsapás van, annyi titkos, furcsa játék, villanás és zátonyárnyék! Anya, látsz az árboc csúcsán? Sirály sikolt, én csak állok, biccentünk a kapitánnyal, s szembeszéllel szembeszállok! Anya, hol az a kikötő, ahol némán jár a vészmadár, és partra szállni nem nehéz? Ahol a száradó halászháló halszagában álmodó öbölben újra ölben alhat el a gyöngyhalász, a tengerész. Dr. Nagy Mihály: Öreg tölgy A nagy öreg fák állva halnak meg, gyakran észrevétlenül. Állnak egyenes derékkal feketén a kegyetlen télben, csupasz ágaik lengenek a süvítő dermesztő szélben. Tavasszal, mikor már minden kizöldül a parkban, csak állnak rendületlenül - egyenes derékkal - de élettelenül. Landorhegyi Zoltán: Éjszakai cigarettavég A nyugalmat már nem űzik, sötét lepel a városon - füst a füstbe kanyarog. Meleg az éj, a kábulat nem szűnik, a sötétség csillagerein valami átoson, parázs fénylik, izzásba izmosul, s eloldalog Percek múlnak, a tüdő furcsa hangokat zenél, szemeim merengenek a tűnt alkonyon, s a füst a magasba kanyarog - újra jó így eltűnődni a város mit beszél, állni álmosan a balkonon, nézni lemondón, míg a szerelem is elandalog. Jabronka Richárd: Keserű kávé dércsípte kökény sajgó ágain alig fénylő harmat reggeli kávémban keserű cukor -szomorú eszencia- hittem hogy jössz elviszel végre -poshadó ábránd- maradt a cukor zaccba vegyülve keserűn árván Pálinkás Imre: Vakablak járatlan utak a semmibe futnak, sápadt arcokon fény-árny örvények játszanak, rám borul hangtalan ez a rohadt világ, tűzfalakra néznek napjaim, kormos, sötét, málló vakolatként hullik a tegnap rám, még eltöprengek egy régi dal monoton dallamán, de vakablakom a szürke reménytelenség, / zsebemben sikít a szegénység, kiröhögöm/, elkerülnek a színek, / léteznek egyáltalán? vagy csak képzeljük?/ a világra vak szemekkel nézek, hangokat süket fülekkel hallgatok, / vagy ezek már "belső hangok?/ ingem mosópor nélkül , de kimosom / legalább az izzadt erőlködés tűnjön el/ ma még.... de minek? - volt létezések - velem róják a köröket az üres semmiben, elhullott érzések nyomát keresik, takarítani kellene, a szemétnek szemétben a helye, tenném már magam lapátra, csak lusta vagyok hozzá, de jól van ez így is, majd együtt hullunk a pokolba Pap Für János: Napkelte a kések élesebbek a hidegben merev napkelteszelet tekintetem csontig hatol a puszta látvány az égalj akár a mészárszék tombol a pirosra érett virradat felismerhetetlenre ver az ébredés porcelánjózanodás a kéziratok közt blogomban is versrengeteg emailben kapom életjeleimet az online Istentől Pap Für János: Naplemente a várost elhagyom a tükörben összeszűkül az út egymásra dőlnek a házak teljesen magadra hagylak abban a végképp csendben ami érthetetlen torlódik mögém előttem a nélküled tágas terei bomlanak kinyílik valami roppant árvaság elsoványodsz elfogysz a horizont metsző élei közt csak maradékaid maradnak; dobálnak-tépnek-összeraknak bármi-forma lehetsz csak az egész tilt ki magából félhomályba érek fényszórót kapcsolok (egyetlen napraforgó virágán bolyong a naplemente) Serfőző Attila: Kópia Visszakérem minden "hozzádírtam", s a születendőket is, súlytalansággal sújtottjaimat, az egymást kölcsönösen feltételezőket, hisz` anyjukat vesztik. ha nem szeretsz. - Cserebere fényekre nem vált az odaát, a jog feltételezi igazát, s ha ringó bölcsőre lel, mint elhangolt gitár, hamisan ölel. - Belém kulcsolódtál, - hallom sikító csönded - véremben kiabál. Szántó Attila: A Költő hiánya Hát ebbe kell belehalni? Az Istenverte szótlan távozásodba? Ezerszer kell megkönnyezni halott barátomat? Hát a kurvák, őrültek, stricik hol vannak? Hol vannak a szerelmes utca sarkok, a holdat ülve nyalók? A patkányok, az átkozott puskacsövek, hol vannak? Ja kérem, már csak fehér lapokon. Fakuló kurva betűk, sirató dalodat játssza mind! Soraidat olvasva ezerszer veled halok. Jaj barátom, jaj! „Mellemre virágot tűzök, sebeimre verseket, ha sírni kell, -hogy ne lássátok- eltakarom a szememet.” Tóth Bernadett: Írógép, benne pergő betűk Minden ember élete egy regény. (Shakespeare) Tegnap kértél egy újságot a trafikba mit ír? nyitva idős úr független hölgyekkel randizna. Egy l-lel szeretlek gabriella Ó Don Falfirka Ildi néni feladta Adyt, hogy olvass na kit érdekel jönnek a hírek a fórumra. Ez a hétköznapok irodalma ahogy beleíródsz a lapokba padon ülő pletyka nép haragja szájról szájra hírbomba az egyetlen hely ahol megbújhatnál: híresővel telezúdított információs csatorna Számítógép távírógép ’Hálló?’-készülék írógép benne pergő betűk lepereg előttünk minden lehetőség melyet ellőttünk. Minden ember élete egy regény - Sekszpír úr megmondta - s tovább mindenki egy nappal tovább maga írhatja. Ez a hétköznapok irodalma olyan aszfaltszagú ahogy belesimulsz a betonba de nem baj a vekker holnap megint ugyanúgy felkelt mint ma.


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Jagi [ 2010-08-13 06:25 ]

Kedves Zsanett, lehetőséget te adtál magadnak azzal hogy beneveztél a pályázatra. :)))



Zsefy Zsanett [ 2010-08-11 19:56 ]

Én is gratulálok a győzteseknek, és a döntősöknek!
/természetesen magamat nem számítva bele..:)))/

..és kösz a lehetőséget, kedves Jagi és DéeMKá!



Landorhegyi Zoltán [ 2010-08-11 11:12 ]

Köszi :-)))



Barbara [ 2010-08-11 08:54 ]

Gratulálok én is a győzteseknek, a döntősöknek és a résztvevőknek egyaránt.



Jagi [ 2010-08-09 14:04 ]

Gratulálok a győzteseknek! :)))



Gyarmati Gábor [ 2010-08-09 09:35 ]

Gratulálok a nyerteseknek és a döntősöknek. :)



Landorhegyi Zoltán [ 2010-08-08 23:23 ]

Sziasztok!
Köszöntök mindenkit, és gratula a döntősöknek, nem különben a nyerteseknek. Megkérném az oldal szerkesztőit, hogy versemnél szerzőként polgári nevemet mellőzni legyetek kedvesek. Az "Éjszakai cigarettavég" igazi :-) Landor szerzemény.
Üdvözlettel:
Landorhegyi Zoltán



Jagi [ 2010-08-08 22:17 ]

:)



Marie [ 2010-08-08 22:13 ]

Ja, és: GRATULÁLOK minden nyertesnek! :-))))))))))



Marie [ 2010-08-08 22:12 ]

Drága Reni... Az a kép, amit a szívemben őrzök erről a szegedi estéről: egyáltalán nem "alulexponált". Sőt, éles, tiszta kedves emlékkép, melyet dédelgetni fogok. :-))) Szeretettel emlékszem minden kedves résztvevőre.
Nagy ölelés mindenkinek és köszönetem, mindenért.



Renáta [ 2010-08-08 15:42 ]

Kedves Marie!

\"Alulexponált\". Egyetlen szó lehetne akár, és lehet is más-nak, de nekünk (ugye) nem. Élmény volt, örülök, hogy megismerhettelek személyesen, és maradok tovább csodálattal!

A többi döntőbe került vers és novella szerzőinek is gratulálok! Remek alkotások, de még ízlelgetnem kell ... (lassú vagyok).

Üdvözlettel: Csillik Renáta







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!